Hossz és időtartam: 32 km, 2 óra
Nehézség:
Terep: 70% / Aszfalt: 30%
Fertő-Hansági Nemzeti Park Terepen

Túra szakaszai: indulási pont E-bike City Fertőszéplak – Hegykő Vasfőggöny Emlékhely – Mexikópuszta – Nyárliget – Fertő-hansági Nemzeti Park – Sarród – Fertőd - E-bike City Fertőszéplak


A Fertő–Hanság Nemzeti Park Magyarország északnyugati területén fekszik. Elődje a Fertő-tó Nemzeti Park volt, mely 1991-ben jött létre a Fertő-tó Tájvédelmi Körzet átszervezésével, mai nevét pedig 1994-ben kapta, amikor hozzácsatolták a Hanság Tájvédelmi Körzetet. 1994. április 24-én került sor a szomszédos ausztriai területeken létrejött nemzeti parkkal közös megnyitó ünnepségre.

A Fertő-táj nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánították, 1989-től pedig a Ramsari Egyezmény nemzetközi jelentőségű vadvizei között is számon tartják.

Fertő–Hanság Nemzeti Park területe Magyarországon 23 731 hektár, míg Ausztriában a Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Park 10 500 hektár, a hazai park igazgatósága Sarródon, a Kócsagvárban van, míg az osztrák parké Illmicben található.

A terület természetvédelmi értékei komoly veszélyben vannak, mert a turistaforgalom növelése érdekében egy hatalmas beruházás kezdődött el 2020-ban a park magyarországi területén. Annak ellenére, hogy az osztrákokkal közös világörökségi helyszínről van szó, a kormány nem konzultált az építkezésről sem Ausztriával, sem az UNESCO-val.

A Hanság

A Hanságot a szél felszínformáló munkája alakította ki a folyók homokos-kavicsos hordalékának lerakása után. Területét a múlt század elején épített Hanság-főcsatorna osztja ketté.

A Kapuvári-Hany erdőinek rovar- és hüllővilága gazdagabb; itt él például az elevenszülő gyík. A Lébényi-Hanyra a kiszáradó láprétek jellemzők; rajtuk kosborok nyílnak. A területen fészkel a védett túzok, és néha látható itt a veszélyes parlagi vipera is. Ligeterdeinek lakója a kabasólyom, az erdei fülesbagoly és macskabagoly.

A megmaradt tavak adnak otthont a gazdag vízivilágnak. Bennük is él a lápi póc és a compó. A nádasokban bölömbika fészkel. A mosonbánfalvai Fehér-tó környékén él a ritka patkányfejű pocok.

2001-ben a Nyirkai-Hany újraárasztásával megkezdődött a Hanság egy részének rehabilitációja.

Gyakran ismételt kérdések

Kapcsolat